2017. augusztus 21., hétfő

✧4. fejezet✧

Szia!


Itt is van a következő rész a Sigan Hu-nak! Remélem tetszett az előző rész, mondjuk kicsit későn hoztam meg, de nem tehettem róla. De attól függetlenül kész van, és a blogon olvasható! Ha esetleg még nem olvastad el, akkor gyorsan lapozz le, és megtalálod a fejezetet és olvasd el! Ha tetszett, akkor hagyhatsz nyomot is! :)
És még annyi, hogy ebben a fejezetben Tae szemszögéből is tudjuk majd olvasni a fejezetet!
Ebben a fejezetben ezeket olvashatod: Mint ahogy eddig tudjuk, Jae és Bok Hyu, magyarán Tae bátyja összekapnak egy kicsit, amiből simán nagyobb bajok is előfordulhattak volna, ha Tae nem lép közbe. De ez a csata nem egy akármilyen helyen fordul elő. Jae jövőjének az épületében. E kis eset miatt Jae álmai összetörtek, ráadásul a hibásak Tae és a bátyja volt.. Azonnal kiküldik Jae-t, és elbúcsúzik az álomtól. Tae próbál vele beszélni, de neki se megy annyira könnyen.
Ezek után mihez kezd Jae? Megengedi magának, hogy Tae megbocsáthasson vagy elengedje a fiút? Kiderül a fejezetben! További jó olvasást kívánok!
U.I.: Nyitottam nemrég egy újabb blogot, ahol nem történetet írok, hanem sok minden dologról (pl. kdrama, filmek, személyes történetek, novellák, stb.). Ha érdekel téged akkor kukkants be! LINK
Kim Lee


4. fejezet
Song: Christina Perri - A Thousand Years

- Egy rohadt csúnya szót se mondj róla! Vagy megöllek!
- Óhóhóó! Mindenki nyugodjon meg! - Jeong Min Jun próbált közénk állni, de nem ment neki olyan egyszerűen. - Kérem, álljanak le!
- Hyung! - Tae megfogta a kezét, és erősen megszorította. - Azonnal engedd el, Jae-t. - mérgesen nézett rá. Az arcán a düh látszódott.
Túlzásba vittem. Ráadásul el is felejtettem, hogy itt van a bátyja. Ezt nagyon elrontottam.
- Szálljon le rólam! - elkezdtem rángatózni, hogy kiszabaduljak a szorításából, majd sikerült is. Erősen ellöktem magamtól Bok Hyu-t. - Hagyjon békén!
- Hogy hagynálak, ha csúnyákat mondtál a tesómról?! He?! Mit képzelsz magadról?! Kinek hiszed te magad?!! - pár ember lefogta Bok Hyu-t, köztük Jeong Min Jun is. Tae elém állt, és engem védett.
Igen, engem védett és nem a bátyját. 
- Tae, menj előlem. Menj a bátyádhoz-
- Nem, nem megyek oda.
- Ne védelmezd őt! Úgysem fog szeretni téged! - próbált kiszabadulni, de nem sikerült. - Jeong Min Jun, nem hagyom, hogy ez a lány itt legyen tovább! Rúgja ki, azonnal!
Tae...? Szeretni? Engem? Tessék?
- Jeong Min Jun, ide figyeljen. - Tae hozzáment, de Jeong Min Jun megrázta a fejét.
- Nem tehetek mást. Ki kell rúgnom Jae-t. - még jobban megfogta Bok Hyu-t, hogy nehogy kiszabaduljon és újra letámadjon engem. 
- Mi? Csak ennyi miatt?! Ne legyen már ilyen. Ráadásul ez az én hibám! Ne rúgja ki miattam! - újra felém jött, és rám nézett, de én nem követtem vele szemkontaktust.
Vége. Ezt nem fogom tovább folytatni. 
- Tae, hagyd csak. - én is megráztam a fejem, és könnyes szemekkel ránéztem, majd magamra erőltettem egy mosolyt. - Sajnálom, hogy rosszakat mondtam rólad. - lehajoltam a táskámért, és a törött kamerámra nézett, ami akkor esett le, mikor engem felhúztak. Egy kis pénznek is annyi. Az egyetlen egy kamerámnak is annyi. 
Felvettem a földről, majd magamra vettem, és a lift felé indultam. 
- Jae... kérlek! - hozzám akart nyúlni, de elcsaptam. Riadtan visszahúzta a kezét.
- Tae, szia. 
Lehajtott fejjel a lifthez mentem, majd megnyomtam a gombot, ami kivisz engem innen. Rögtön itt volt a lift. Egy utolsó pillantást vettem az első napon elvesztett munkatársaimra. Mindannyian aggódóan figyeltek engem, ahogy elhagyom az emeletet és, hogy vajon velem mi lesz. Ránéztem Bok Hyu-ra, aki még mindig a dühben szenvedett. És ezek után ránéztem Tae-re. Arra a fiúra, akit akkor még szerettem és megbíztam benne. 
Sírásban törtem ki, de gyorsan berohantam a liftbe, és rögtön megnyomtam a gombot.
Azonnal becsukódott az ajtó, és már lefelé mentem. Próbáltam eltakarni az arcomat, de nem volt olyan egyszerű. Ha elkezdem törölgetni, akkor a sminkem lejön, amit egyáltalán nem akartam.
A szívem romokban hevert. Egyszerűen összetört. Itt volt az esélyem, de megszűnt. Egy kis baj alatt tönkre ment az álmom. Semmivel se jutottam közelebb, mint, amire vártam. 
Végre megérkeztem a földszintre. Kirohantam, amilyen gyorsan tudtam. Rohamos futásba eredtem, szerintem életemben most először futok ilyen gyorsan. 
Menekülök. Menekülök a bajtól. Nem szeretném újra átélni ezt a borzalmas pillanatot. Ezért kell minél hamarabb elmenekülnöm innen. Ez a hely mégsem nekem való.
Már kint voltam a szabadban, az igazi világban. Az én világomban. 
A fejemet össze-vissza mozgattam, és kerestem az utat, hogy merre menjek, hogy minél messzebb legyek ettől a helytől. 
- JAE! - Tae ordított.
Jobb oldalra fordultam, mint az emeleten. Újra futásba eredtem. Nem engedhetem meg magamnak, hogy elkapjon Tae. Nem szabad hagynom magam. Nem lehetek ilyen gyenge.
Az egyik szerencse az volt, hogy mind zöld volt a lámpa, ezért gyorsabban is tudtam haladni a futásban. Nem álltam meg, még akkor se, ha éppen a kifulladás szintén voltam. E futásom alatt talán ezerszer hallottam a nevemet, ahogy Tae ordibálja. Bármennyiszer ordította, a szívem még jobban fájt. Egy fokkal jobban összetörik. 
Egy kis idő után nem hallottam az ordítását. Akkor megálltam, levegőket véve, és síros lélekkel a nagy világban csak én voltam, tele ismeretlen emberekkel körülöttem. Minden ember arcán ott csillogott a mosoly, és a boldogság.
Csak nekem nem. Én egy kivétel vagyok a sok közül. Én nem voltam boldog.

***

Az ágyban feküdtem, betakarózva és plüssökkel körülvéve. A sírásom még mindig nem múlt el. Olyan érzés, mintha beteg lennék. 
A telefonom számtalanszor rezgett órákon keresztül. Nemcsak, hogy lusta vagyok megnézni, hanem egyszerűen nem akarom. Nincs kedvem senkivel, de tényleg senkivel irogatni, még a legjobb barátnőmmel se. Egyszerűen nem akarok ebben a világban lenni. Hagyjanak békén egy örök életre.
- Drágám? Ébren vagy még? - kopogott anya, és az édes-mézes hangján aggódóan érdeklődött irántam. - Kész van a vacsora, és, ha szeretnél enni, akkor nyisd ki az ajtót. A földön lesz, a tálcán az étel. Puszi.
És elsétált.
Lassan kiemeltem a fejem a párnából, és az ajtó felé fordultam. Felültem, és egy zsebkendőért nyúltam. Jó erősen belefújtam mindent, amit tudtam. Vettem egy újabbat, azzal viszont a szememet töröltem meg. Megfogtam a zsepiket, majd a kukához mentem, és kidobtam. Kinyitottam az ajtót, és mint ahogy vártam, a tálcán bibimbap és egy kis narancslé volt. Egy mosoly eredt a számra, majd lehajoltam és felvettem. Óvatosan bementem, majd becsuktam magam mögött az ajtót. Leraktam az íróasztalomra, majd elhelyezkedtem a székben, és boldogan a pálcika felé nyúltam, és felvettem. És elkezdtem enni a finom bibimbap-ot. Mióta megszülettem talán ez az étel, amit mindig szívesen megeszek, vagyis az egyik kedvenceim közé is sorolhatom. 
A telefonom újra rezzent. Felé néztem, és megráztam a fejem.
- Nem szabad hagynom magam. - szépen nyugodtan ettem tovább.
Mintha mi sem történt volna.

~Tae szemszöge~

- Bassza már meg! - dobtam el a telefont a kezemből, majd a kanapéra ugrottam.
Ú, baszki, ha az eltörne, akkor még egy kis money. De nem tört el! Ha-HA!
- Ez a picsa Jae. - fogtam a fejemet, és össze-vissza rázogattam. - Annyira idegesítőő~!
Majd a kanapéra vetettem magam, és a fejemet elkezdtem a párnával csapkodni.
Hihetetlen mennyi bajom van ezzel a csajjal. De, ha nem érdeklem őt, akkor csak hagyom a francba! Úgyis azt mondta, hogy nem érdeklem őt és nem fog soha szeretni. Ok. Oké~! Akkor mostantól én se fogom!
Ja, hát az igazság... most elmondom nektek, hogy valójában mi a szar történt akkor. Még réges régen, mikor a gimis éveimet éltem rohadt jó életem volt. És ez Jae volt. Ha ő nem lett volna, szerintem már öngyilkos is lennék. Ja, öngyilkos. Próbálkoztam már megölni magam, de nem sikerült. Szerencse, hogy utána nem próbáltam ki, mert akkor nem élnék itt, most, perpillanat. Már valószínűleg a mennyekben lennék vagy a pokolban. Honnan tudjam, hogy hova francba kerülök, ha meghalok?!
Na, igen. Gimi. Harmadéves. Utolsó évem a gimiben, aminek marhára örültem. Minél hamarabb elakartam hagyni azt a sulit, és új életet kezdjek.
Úgy kb. az év vége felé az évfolyamtársaim, vagyis a másik osztályban lévő gyermekek kitalálták, hogy legyen Pocky játék így a végén. Engem és a haveromat is áthívták, mivel mi rohadt híresek voltunk a suliban. Úgy értve, hogy csomó bajt okoztunk, és meg is prankeltünk embereket, köztük a legtöbbször tanárokat. De nem tudtak kirúgni minket, mivel elég jó tanuló voltam akkoriban. És megengedték, hogy itt maradjak, csak hagyjam abba. Pff, nem hagytam abba. Tovább folytattam.
Na igen, igen. Áthívtak minket is, hogy játsszunk egy kicsit. Az osztályt szó szerint gyűlöltem, de csak a játék kedvéért jöttem át. Legszívesebben ott rohadnék az osztályomban.
Mikor bementem minden ember örvendezni kezdett, de én csak egy erőltetett mosolyt adtam cserébe. Fogtam egy széket és leültem a körbe. Nézem, hogy kik vannak a körben majd megakad a szemem egy lányon. Hát, ja. Ez Jae volt. Már akkor gyönyörű volt. Igaz, itt még csak fekete volt a haja és rövid, de egyszerűen szimpatikusnak találtam. Egyszer találkozott a tekintetünk, de ő gyorsan máshova nézett és elpirult. Én még mindig őt figyeltem. Nem tudtam levenni róla a szememet. Olyan, mintha egy frissen sült marhahúsra néznék, és rögtön fel akarnám falni. Vagyis nekem ilyen érzésem volt.
És akkor *tapsolás*. Elkezdődött a várva várt játék. Úgy kb. 5 menet ment le, míg jött Jae. Jae kihúzott egy cetlit, és mikor elolvasta a nevet szó szerint lefagyott. Minden ember a teremben csodálkozva és remegve figyelte, hogy mi lesz már, kit húzott és stb. Jae végül felolvasta. És ez a név az én nevem volt.
Abban a koromban nem voltam még annyira durva, mint például most, szóval a szívem kicsit meglágyult és emiatt elpirultam, majd elfordultam és több ezer gondolat most ugrott a fejembe. Hogy például, ó, baszki vajon most mi lesz? Mi a jó szent szaromat csináljak? Fussak el? De az nem lenne jó, mert akkor a hírességemnek annyi, és örökké cikizni fognak. Á, baszki mekkora nyomi lennék már.
Minden ember körülöttünk furcsálkodva figyeltek minket, hogy csinálják már a csókot. Páran röhögni kezdtek, hogy hogy az anyámba tudná megcsókolni ezt a csajt, hiszen olyan csúnya s buta. Köztük a haverom is ezt mondta, ezért megcsaptam őt, majd odamentem a "csapatvezetőhöz" és elvettem tőle egy pocky-t, majd a számba vettem és Jae-hez mentem. Jae melletti csaj elült a helyéről, és engedte, hogy leüljek oda. A szemeibe néztem, és megszólaltam.
- Mindegy, legyünk rajta túl. - majd megfogtam mindkét kezét.
Végül ő is a szemembe nézett, és még jobban elpirult. És akkor ő is a szájába vette a pocky-t, majd egyre közelebb mentünk és az ajkaink összeértek, amiből egy isteni csók alakult ki.
A többiek tapsoltak körülöttünk, a haverom még ordítozott is.
Miután kinyitottam a szememet, és elengedtük egymás ajkait, Jae egyszerűen felállt és fogta a cuccait, majd elment a helyszínről.
Én le voltam fagyva, mint egy fasz. Végül észrevettem, hogy baszki, nincs itt Jae. Én is felálltam, majd kirohantam a teremből.
Körülbelül úgy fél óráig kerestem Jae-t, végül megtaláltam. Kint a futópályánál volt, vagyis az udvaron. Éppen sírva futkorászott össze-vissza. Én bunkó, pedig hangosan elkezdtem nevetni, amire igenis felfigyelt. Mikor újratalálkozott a tekintetünk, akkor már üvölteni is kezdett, és már bőgésben tört ki. Egy jó dolog volt, hogy megállt a futásban. De a bőgése még nagyobb volt. Én rögtön hozzárohantam, és pár centivel előtte álltam meg. Nyújtottam ki a kezemet, és szóltam neki:
- Jól vagy?
- Hát persze! - sírva odajött hozzám, és rám dőlt. Majd átölelt. - Annyira nem akartam, hogy mindenki előtt...
- Mit nem akartál? - oldalra döntöttem a fejemet, majd vigyorogva megsimogattam a fejét. - Hm?
- Szerintem leesett neked, nincs igazam? - felemelte a fejét és most már nem annyira síros hangon kérdezősködött tőlem. - Rájöttél?
- Mire? Mi van? - nyitottam ki a számat, és azt az értelmetlen fejet vágtam, mert komolyan nem értettem, hogy mire céloz. Aztán leesett. - Áááh~ - még jobban megöleltem, majd egy csókot nyomtam a fejére, és rángattam össze-vissza, mint egy kisbabát. - Á, de kis cuki vagy!!
- Nem, nem vagyok az! - próbált kiszabadulni, de nem tudott. Egy kis idő után abba hagyta ficánkolást, majd hagyta, hogy ölelgessem. - Akkor leesett, hogy szeretlek, nemde?
- Aham. - bólogattam.
- De te nem szeretsz...
- Az igaz.
- Anyádat! - rám csapott. - Akkor engedj el! Ötig számolok, és, ha nem engedsz el, akkor velem leszel, ha pedig elengedsz, akkor húzz innen!
- Ó, milyen lány vagy már te. Ezt fogod csinálni felnőtt-
- Öt... négy... három...
És akkor valamiért lefagytam. Nem akartam őt elengedni. Ha elengedem, lehet, hogy megint öngyilkos lennék, és az utolsó pillanataimban nem csinálnék semmit. Ráadásul, nem volt soha még csajom, ezért kellene egy, mielőtt meghalnék. Ezért hát még jobban átöleltem, nem engedtem el. Már egynél volt, és egy leheletet éreztem. Végül a szemeibe néztem, és láttam, hogy teli vigyor van az arcán. Még a szemei is egy mosolyt csináltak.
- Örülök, hogy velem maradsz, Tae. - a fejét a nyakamba túrta.
Éreztem azt a barackillatot, ami róla származik. Ez az a parfüm, amit örökkön örökké tudtam volna szagolni. Imádtam azt az illatot. Olykor annyira elképzeltem, hogy ő egy barack, hogy belé haraptam. Grr, milyen kis huncutka vagyok, haha. De hát én ilyen vagyok, nem tehetek róla.
És, ja. Ez volt. Aznap úgynevezett párok lettünk. Hát akkor én olyan hülye voltam. Nem kellett volna még egy csajt felszednem Jae-n kívül. Ha nem lenne az a "baleset" akkor valószínűleg még együtt lennék Jae-vel, aminek (bevallom) kurvára örülnék.
Ja, a tetkók. Azokat azért csináltattam, mert kurvára utálok élni ezen a világon. Elegem van a sok szarháziból, köztük a családomból is, most például a bátyámból is elegem van. Mikor az első tetkómat csináltattam, akkor úgy éreztem magam, mintha ezzel védve lennék a sok bajtól. Ezért többet csináltattam, és mára már elég sok tetkóm van. Nem is tom mennyi van pontosan, de az kit érdekel. Ja, és az első tetkóm az arcomon volt, az a kis nyilacska vagy komolyan, olyan hülye vagyok, hogy mi a jó szent szaromat csináltattam már magamra. Kb. a felét tudom, de ami a pofámon van, a fő testrészemen azt persze, hogy nem tom. OLYAN BAROM VAGYOK HAHAHA!
BRR!
- Mi a fasz?! - megijedtem, mert maximum hangerőre volt felhangosítva a telefonomon, és a földön hevert, amitől egy kicsi szívrohamot is kaptam, mert mikor eldobtam nem is néztem, hogy betört-e a képernyője. Most leestem az ágyról, majd felvettem a telefont. Egy üzenetem érkezett. Nem akárkitől. Jae volt az.
- MI VAN?!?! - felültem, majd rögtön felnyitottam a telefonomat, majd beléptem a Messenger-be, és baszki. Komolyan Jae írt nekem.

~Jae szemszöge~

Igen, Tae-re írtam. Nagy hülyeség, de egyszerűen bocsánatot szeretnék kérni. Várjunk. Nem is nekem kellene bocsánatot kérnem, hanem neki! Hiszen ő volt a hibás, hogy megjelent az emeleten. De... valamiért mégsem ő az... AA! Mindegy. 

19:34 PM

Jaee~: Szia Tae! Beszélni szeretnék veled, ha ráérsz...

Tae gyorsan látta az üzenetet, körülbelül olyan volt, mintha egész eddig arra várt, hogy írjak neki vagy valami. 

Taee~: Basszad már meg! Több ezer üzenetet hagytam neked! és a hÍVÁsok?! NA ARRÓL NE IS DUMÁLJUNK!! 👎👎   19:35 PM

Jaee~: Tudom, és ezt sajnálom... az igazság csakis azért írtam, hogy bocsánatot kérjek tőled. Nem gondoltam komolyan, hogy "azokat" mondjam neked... csak a düh beszélt bennem, és már egy kicsit zavart, hogyha bárhova megyek akkor ott vagy... Nem tudtam, vagyis nem. Nem sikerült az úgynevezett "felvételi", mert trágárul és csúnyán beszéltem hozzád és ez senkinek se tetszett. Most már rájöttem, hogy nekem se tetszett. Egyszerűen sajnálom, nem akartam, hogy ez legyen. Teljes szívemből sajnálom... 😞😖   19:37 PM

Miután elküldtem elkezdtem újra sírni. Kiesett a telefon a kezemből. Eltakartam az arcomat, de nem tudom pontosan, hogy miért. Egy kicsit féltem, hogy vajon mit fog ezután írni, mert nem tudom, hogy mire számítsak. Egyszerűen annyira félek, hogy valamit rosszul csináltam vagy valami, és nem akarom, hogy ezután rosszabb legyen minden. 

Taee~: 8 óra. Készülj addig el. Szia.

Vettem újra kezembe a telefont, és elolvastam az üzenetét. 
Mi? Ennyi?! Mi?!?! Ez mit jelent? Mit jelent, hogy készüljek el addig?

Jaee~: Tae?! Ez mit jelent?! Magyarázd el, kérlek!   19:38 PM

Késő volt. Már elhagyta a beszélgetést, mert egy perce volt csak elérhető. Ne, basszus! Vajon mire értette ezt? Hogy idejön? Vagy találkozunk? Vagy mi?!
Várjunk. Ha idejönne, az nem lenne jó. Jesszus, ne.
Megtöröltem az arcomat, majd az ajtóhoz rohantam és mikor kinyitottam anyához kezdtem el menni, futva.
- Anya! Ne ijedj meg, ha jön valaki oké? És ráadásul olyan jön, akit gyűlölsz, oké? - odamentem hozzá, majd megfogtam az arcát és erősen a szemeibe néztem.
- Mi? Mi a baj? Mi történt? - elkezdett aggódni.
- Csak annyi, hogy jönni fog valaki, akit te régen kedveltél, de most már nem kedvelek, de eljön!
- Te kit hívtál ide? - anya közelebb hajolt, és szegény komolyan nem értette a helyzetet. 
Szívesen elmondtam volna neki most, hogy kijön, de ki akarom várni, hogy anya mit szól, ha látni fogja Tae-t. 
- Nem hívtam ide, hanem ő jön ide. De mikor kérdeztem, hogy mi van, vagy mit jelent ez, már nem volt elérhető, szóval... elindult ide. Szóval arra kérnélek, ha látod őt, akkor ne akadj ki, és ne küldd ki azonnal, mert valami fontosat meg kell beszélnem vele, okés? - megpusziltam anya homlokát, majd indultam a szobám felé. - És csinálj valami sütit gyorsan vagy valami! Köszönöm!
- Tessék? - anya hangját hallottam, ahogy elgondolkodva és az agytekéjét megdolgoztatva éppen azokra a szavakra gondol, amiket én mondtam, hogy vajon is mit jelenthetnek. 
Becsuktam magam mögött az ajtót, majd a szekrényemhez rohantam. Kitártam az szekrényajtaját, és a szemgolyóm össze-vissza nézelődött, hogy vajon mit tudnék felvenni, aminek Tae-nek meg nekem se árt. Ma hűvösebb volt a szokottnál, ezért úgy döntöttem, hogy egy nagy rózsaszín pulcsit és egy cicanadrágot veszek fel, mert még az lenne a legegyszerűbb ruha, amit felvehetnék.
Már pizsamában voltam, szóval le kellett vennem az esti ruhámat, helyette kicserélni arra a ruhára, amit inkább nappal hordok.
Körülbelül úgy 5-7 perc alatt elkészültem, és jöhetett a smink. Csak egy kicsi alapozót és szempillaspirált raktam. Az ajkaimra kentem egy kis virágos Lip Butter-t, majd cuppogtam, hogy jó legyen. Végül a hajamat összefogtam lófarokba.
Éppen a tükröm előtt ülök és magam nézegettem, hogy biztosan jól nézek ki, meg, hogy minden rendben van-e. Hát ja. Elég gyorsan elkészültem, de ráadásul elég szépen nézek ki. Hm, lehet, hogy mostantól így kellene elkészülnöm. Ránéztem a telefonomra, majd megnéztem az időt. 19 óra 51 perc. Ú, kilenc percem maradt. Siessünk!
Felálltam, majd kimentem a szobámból. 
- Anyu! Mit dobtál össze? - mentem a konyhába és látom, hogy sok nasi termett az asztalon, azon kívül joghurt és narancslé is volt közöttük. - Na, ez tökéletes!
- Na, de elmondanád, hogy ki jönne ide, és miért? - lerakta a papírtörlőt és egyenesen a szemeimbe nézett. - Mondd, Jae Hwa.
- Az igazság félek neked még elmondani, de nyugi, nem egy bérgyilkost hozok eléd! - kacsintottam, majd mutogattam rá. - És tényleg, ne akadj ki, vagy valami, mert szeretnék vele beszélgetni, nagyon, de nagyon! - az asztalhoz mentem, majd vettem a chipsből egyet, és a számba vettem. - Ez fokhagymás?
- Igen. - bólintott. - De ígérd meg, hogy semmi baromságot vagy "olyasmit" csináltok, ha fiú jön, rendben?
- Igen, megígérem. - boldogan meghajoltam és hallottam a kapucsengőt, amire a kutya rögtön elkezdett ugatni. - Itt van. - idegesen az ajtóhoz sétáltam, majd remegve a kilincshez érintettem a kezemet, majd megmarkoltam. Kicsit elkezdtem izzadni, mert rájöttem, hogy mi van. Most már leesett normálisan. Hogy én most Tae-vel fogok találkozni, abba a házban, ahol megcsalt engem.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése